Menü Bezárás

Hamiltoné a pole Kínában

Megosztás:

Bár a Ferrari szorongatott, s még a Q2-ben Kimi Räikkönen futottam meg az eddigi legjobb időt, szokásához híven Lewis Hamilton még tudott rátenni addigi tempójára és megszerezte újabb rajtelsőségét. Tulajdonképpen az első két sorban nem történt változás Ausztrália óta.

A kellemes meglepetést Nico Hülkenberg szolgáltatta, aki Ricciardo és Massa mögött szerezte meg a hetedik rajtkockát. A Q3-ba egyébként csak három csapat, a Mercedes, a Ferrari és a Williams tudta mindkét autóját kvalifikálni.

Verstappen gyújtás problémák miatt már a Q1-ben kiesett, az utolsó előtti helyről kell induljon a versenyen. Palmer, Hülkenberg csapattársa ismét magyarázkodhat majd, neki a 18. hely jutott. Pérez a 8., Ocon az utolsó, 20. rajthelyet szerezte meg, így Ocon sem lehet túl boldog.

Persze, azt is el kell mondani, hogy többen azért véreztek el a Q1-ben, mert az utolsó előtti pillanatban az addig jól hajtó Giovinazzi a célegyenesben csúnyán odacsapta az autóját, s mivel többen még mögötte voltak, ők már elestek a javítás lehetőségétől.

Az időmérő végeredménye:

HelyRszVezetőCsapatQ1Q2Q3Kör
144HamiltonMercedes1:33.3331:32.4061:31.67813
25VettelFerrari1:33.0781:32.3911:31.86415
377BottasMercedes1:33.6841:32.5521:31.86514
47RäikkönenFerrari1:33.3411:32.1811:32.14015
53RicciardoRed Bull1:34.0411:33.5461:33.03312
619MassaWilliams1:34.2051:33.7591:33.50714
727HülkenbergRenault1:34.4531:33.6361:33.58016
811PérezForce India1:34.6571:33.9201:33.70615
926KvyatToro Rosso1:34.4401:34.0341:33.71917
1018StrollWilliams1:33.9861:34.0901:34.22018
1155SainzToro Rosso1:34.5671:34.150 11
1220MagnussenHaas1:34.9421:34.164 12
1314AlonsoMcLaren1:34.4991:34.372 11
149EricssonSauber1:34.8921:35.046 15
1536GiovinazziSauber1:34.963  8
162VandoorneMcLaren1:35.023  6
178GrosjeanHaas1:35.223  6
1830PalmerRenault1:35.279  6
1933VerstappenRed Bull1:35.433  7
2031OconForce India1:35.496  8

Megosztás: