Menü Bezárás

Barcelona – ötödik nap

Megosztás:

Ma elkezdődött a szezon előtti teszt második fordulója. Több csapat is hozott már kisebb-nagyobb fejlesztést – ezzel majd külön foglalkozok. Elsőre az volt érdekes, hogy a Mercedes és a Renault után a Ferrari is úgy döntött, minden nap mindkét pilótája autóba ül.

Leclerc korán kicsúszott a kavicságyba és bár vissza tudott jönni, sokáig ellenőrizték az autójának hűtési rendszerét, így délelőtt mindössze 29 körig jutott. Délutánra meg már Vettel ülhetett a Ferrariba.

Délelőtt egy alkalommal kellett megállítani a tesztet piros zászlóval, Norris állt meg a kavicságyban.

Délutánra Bottas és Ricciardo is átvette az autót Hamiltontól, illetve Hülkenbergtől. Bottas nem sokáig örülhetett, megállt alatta a Mercedes. Miután az autót visszaszállították a boxba, a csapat olajszivárgást észlelt, így azt látták biztosnak, ha kicserélik a motor a W10-ben.

Közeledve a nap végéhez Norris csapott egy nagyot a lovak közé és megfutotta a nap legjobb idejét, majd nem sokkal ez után meg is állt a pályán, mert kifogyott a McLarenből az üzemanyag. Így a mai napot három piros zászlós megszakítással teljesítették a csapatok.

A mai nap végeredménye:


Megosztás: