Menü Bezárás

Mit hozhat 2019? (1. rész – Szabály változások)

Megosztás:

Senki ne gondolja, hogy valamilyen erősorrendet próbálok megjósolni, mert  arra, nálam sokkal avatottabb szakemberek sem mernek vállalkozni, ha mégis, ne higgyünk nekik. Oly mértékű a változás idénre – még akkor is, ha ezt sokan keveslik, vagy éppen leszólják -, hogy képtelenség megjósolni, ki fog ebből jól kijönni. Ki sejtette 2009 januárjában, hogy az addig vergődő Hondából alakult Brawn világbajnok lesz?

Induljunk el az autó elejétől és vegyük sorra a változásokat. A képeket Giorgio Piola videójának segítségével nyertem és alakítottam át.

Első szárny

 Ha jól értem a szabályt, akkor annak lényege, hogy legfeljebb öt, önmagában zárt elemből állhat az egymásra épülő szárny, ezeknek alulról és felülről is fedniük kell a következő elem elejét, illetve végét. Valamint kialakítottak egy olyan leírást, amivel kizárják azt a lehetőséget, hogy az elemek valamilyen légcsatornát alkossanak. Ezek azok az eddig jól ismert kis hurkák a szárnyvéglap mellett. Ha a mérnökök nem találnak – az egyébként rendkívül bonyolultan megfogalmazott leírásban – kiskaput (azért ebben még bízhatunk), akkor mostantól nagyon egyszerű szárnyakkal fogunk találkozni. Ilyenek nagyon régen voltak az F1-ben.

 Érdekes még, hogy a szárny véglapja is zárt kell legyen bármilyen függőleges, vagy vízszintes metszeten. Továbbá, megemelték a szárnyak magasságát és az egész szárny előrébb kerül. Csökkentették a szárny alatt elhelyezhető terelő elemek számát is. 

Első fékhűtés

Jelentősen megváltozik az első fékek hűtési rendszere. Eltűnnek a kerekek belső felénél megszokott nagy borító és terelő elemek.

 

 

Oldalsó terelő lapok

A szabályok ezek hatását is csökkenteni próbálják. Alapvetően sokkal alacsonyabb, viszont az autó eleje-felé hosszabb lesz.

 

 

Hátsó szárny

Az első szárnyhoz hasonlóan nagyot változik a hátsó szárny is. Az alap dimenziók is változnak, így a korábbi 950 mm helyett 1050 mm szélesek lesznek, valamint magasabbra és hátrébb kerülnek. További érdekesség, hogy DRS nyitáskor az eddigi 65 mm helyett 85 mm lehet a rés a két elem között. 70 mm-rel magasabbra is kerül a szárny és hosszabb is lesz 70 mm-rel.  Látványra érdekes lesz még, hogy a véglapok első részéről letiltják a bevágásokat.

További változások

Technikai:

  • Más pozícióba kerülnek a tükrök a biztonságosabb hátralátás érdekében.
  • Állítólag hátrébb kerül a kipufogó, de erre nem találtam utalást a szabályzatban.
  • Az első kerekeknél betiltják a kerékagyaknál a levegő kivezetést.
  • Változtatnak a glórián is, de erre sem találtam konkrét utalást.
  • Más pozícióba kerülnek a versenyző feje környékén elhelyezett kamerák, a nagyobb nézői élmény érdekében (ne rondítson bele a képbe a glória).
  • A versenyző, teljes felszereléssel és az ülés együttes tömege 80 kg kell legyen. Ez azt jelenti, hogy egy könnyebb versenyző esetében az ülést pótsúllyal kell ellátni.
  • A hátsó szárnyak mindkét véglapjába piros LED fényt kell elhelyezni, melyet minden esetben működtetni kell, ha az autón intermediet, vagy full vizes gumi van.

Sport:

  • Mostantól a kockás zászló csak dekoráció és hagyomány. A verseny végét a pálya fölött elhelyezett LED panelen jelzik.
  • Safety Car szakaszt követően előzni csak a Rajt-vonaltól lehet.

 

És akkor jöjjön egy kis monológ a változásokról.

 

Az egész változtatás arra megy ki, hogy könnyebb legyen dolga az üldöző autónak az előzés végrehajtására. Az első szárnyak már annyira kifinomultak voltak, hogy nagyon rosszul reagáltak a „piszkos” levegőben autózásra. Ezen vélhetően segít az egyszerűsítés. Ugyanakkor, a szárnyak segítettek abban is, hogy minél jobban eltereljék a levegőt a kerekektől, valamint rávezessék a kasznira. Ezek jó része is megszűnik.

A hátsó szárny magasabbra emelésével és szélesítésével a mögöttes, földközeli levegő turbulenciáját szeretnék csökkenteni. Tehát, miközben az első szárnyak vélhetően jobban reagálnak majd a „piszkos” levegőre, annak mértékét és elhelyezkedését is megpróbálják javítani.

Az első versenyeken – szerintem – valóban elég egyszerű autókat fogunk látni. Azonban bízom én a mérnöki találékonyságban és a tapasztalatban, így azt gondolom, az évad feléhez közeledve egyre több trükköt fogunk látni a szárnyakon és a kasznin is.


Megosztás: