vollebak írta: ↑2022.03.20. 22:02
Olvastam. Amennyire nem bírom ezt a vehemens, közléskényszeres faszt, annyira egyetértek most minden szavával. A szavazatom MZP-é, de csalódtam kábé minden szinten az ellenzéki törekvésekben és kommunikációban, amit ősz óta toltak.
Egyetlen bizalmam az, hogy mindez szükséges rossz abban az országban, ahol az elmúlt 12 évben a közélet a sárdobálásról szólt, és most kénytelenek ezzel a fegyverrel, a szavazók számára ismert retorikával operálni, hogy az esetleges kormányváltás esetén ezt is megtisztítsák, és ebben is tiszta lappal kezdjen az ország.
Erre persze semmi bizonyíték, de valamiben hinnem kell.
Régebben kedveltem Puzsért de ma már inkább egy kicsit szánalmas okostojásnak tartom. Mindenhez ért
Persze sok igazsága szokott lenne ami viszont azért is van, mert sokat beszél/ír, szóval néha beletrafál. Igazából
semmit nem tett le az asztalra, vagyos én nem tudok róla. Csak fikázik másokat
Amit leművelt ezzel a Márki felszopással az kibaszott szánalmas volt, gondolom mivel mindjárt itt a vége gyorsan megrántja ő is a katapultot. Ugyanezt művelte a Karácsonnyal 2 évig miután megválasztották, még kedveskedett is neki
Hiteltelenné vált a számomra. Márki nárcisztikussága, önimádata és mániás konfrontálódása nem most, hanem már régen látszik, a nagyokosok úgy tesznek mintha újdonság lenne. Én már régen felhívtam erre a figyelmet
Elnevezte a 18-as győzelmét a szabadság napjának vasarhelyen:) , azért ez nem túl szerény. Nem is tudtam, csak most amikor megnéztem a Partizán videó egy részét
Mindegy, én már inkább sajnálom. Iszonyat nagy fasz de rendkívül aljas módon lejáratta a Fidesz is, ami nekem kissé sok. Tett is érte de amit nyomattak rá az egészen aljas volt. Sajnálom őt, sajnálom amikor majd rádöbben, hogy vége, nincs tovább. Amikor jönnek az unalmas hétköznapok és csak egy lesajnált , nevetségessé tett embert lát a tükörben. Beszopatták és a rohadt patkány Gyurcsány Ferenc a nyakába varr majd mindent a feleségével együtt, meg az összes kalauzhal gennyedék is akik csüngenek rajtuk de még azoknál is hülyébbek. De azért jó lesz a havi 4-5 milla
Megnéztem tegnap az Elkurtukat, jo sok faszag van benne de azért felsejlettek bennem az akkori emlékek és jól fel is szívtam az iszapot rajta. Biztosan van legalább 50 százalék igazsága annak amit bemutattak. De legyen csak 30. Hányingerem van az egésztől, meg igazából már Fideszből is elég volt. Nem tudom hogyan lehet később lecserélni őket ha most nem teszik
Nem lehet, hogy valaki új jöjjön , feltétlenül kicsinálják úgy a Fidesz mint a geciláda DK és a semmirekellő csatlósaik
Az Elkurtuk után úgy gondoltam leszavazok a Márkira, hogy kibasszak mindegyikkel. Még nem tudom mit fogok csinálni, de érik a gondolat, hogy bármennyire is rühellem és debilnek tartom az egész ellenzéki bagázst, leszavazok Markira, hogy beszopják. Talán ezzel teszem a legjobbat majd meglátom. Pár évet kibírunk talán. Nem tudom. Nagyon nehéz ez a számomra, kb. mintha Kasza Tibit kéne hallgatni Floyd helyett a hifimen
Nincs jó döntés sajnos.