Azért nem értek egyet azzal, amit a nyugati helyzet kapcsán írtál, mert nem csak azzal összehasonlítva vannak itt pocsék állapotok. A lakbérstop nem okozott olyan hatásokat ott, ahol bevezették, mint amiket te írtál. Morgás volt a lakástulajdonosok részéről, de hát ez várható ilyenkor. A lényeg, hogy valami nagyon félrecsúszott itthon ebben (is) a kilencvenes évek eleje óta.carlos78 írta:tök igazad van volle, de ez a demokrácia, meg a piacgazdaság - akár az albérletet, akár a munkabéreket nézzük. ezt akarták az emberek a 90es években, a tudás alapú diszkrimináció pedig az egyetlen diszkrimináció ami az egész világon megállja a helyét, és ami a munkabérekben is zokszó nélkül kifejezésre kerülhet.
hatósági szabályozásnak ott van értelme, ahol az állam zsozsót is tud mellé adni, azaz nyugaton. nekik van miből, ott a sok gyarmat és multi, külföldről dől be lecsó az országba. nekünk ilyenről szó nincs. (az elvárásokat összehasonlítani meg más tészta, ott szerintem nincs ilyen lébecolás, mint itt a közszférában, nyilván sokkal több pénzért)
harmadrészt csórók ott is vannak, meg Hollywoodban is, nem lehet mindenki problémáját megoldani. egy lakbérstop leverné a beruházási és vásárlási kedvet az ingatlanpiacon, az meg minuszba rakná a gdp-t. nem lesz ilyen szerintem.
én is kurvára sajnálom a mai fiatalokat, főleg mikor vén faszok fikázzák őket, akik kárpótlási jegyekből, privatizálásból, meg a 80-as 90-es években indított vállalkozásaikból szedték meg magukat, amikor gyak. mindegy volt mibe kezdtél, úgyse lehetett kapni (eleget). úgy könnyű. most sokkal nehezebb feltörni, de legalábbis marha sokat kell tanulni érte.
Talán Bandi tud erről mesélni, nem tudom, de mintha nem követték volna le a demográfiai változásokat az építőiparban az elmúlt 20-25 évben. Nem épült elég új lakás, a panelek elöregedtek, satöbbi.
Az jutott még eszembe, hogy Svédországban például minimum a nyolcvanas évekig volt az a rendszer (talán azóta is tart ez a szokás, nem tudom, de akkori beszámolót hallottam erről), hogy ha indokolatlan volt egy nagyméretű ingatlanban laknia egy idősebb embernek vagy párnak, akkor el kellett hagyniuk egy kisebbért. Nem választás kérdése volt, hanem kötelező. Kirepültek a gyerekek, nyugdíjba mentek, indokolatlan a nagy lakás. Ha megnézitek, itthon is tele van a belváros olyan régi, minimum 80-100 m2-es, két-három szobás vagy annál is nagyobb lakásokkal, amikben csak egy idős ember vagy csak egy idős pár lakik. Minek, mi értelme? Nekik is macera kifűteni mondjuk télen, meg takarítani is, teljesen felesleges ekkora élettér ennyi idősen. Erre biztos azt mondjátok, hogy micsoda komcsi dolog, de a skandinávok azért nagyon értenek ahhoz, hogyan kell egy társadalmat életővé tenni és sosem volt náluk kommunizmus.
Ti szoktátok azt mondani, hogy vannak kényelmetlen és nehéz dolgok, amiket az egyénnek fel kell vállalnia, mert piacgazdaság van. Én is lényegében ezt mondom, csak nem a piacgazdaság hanem a társadalom egésze okán. Például a lakástulajdonosoknak be kell vállalni, hogy az albérleti árak korlátozása miatt több idő alatt térül meg a befektetésük (ehhez lehetne mondjuk állami támogatást kapniuk vagy eleve nem kéne a lakás vételárainak így az egekben lenniük), a svéd példa alapján pedig azoknak kéne átadni a nagyobb ingatlanokat, akik rászorulnak és nem hagyni, hogy 1-2 ember lakjon feleslegesen nagy lakásokban. Nyilván ezt is észszerűen, tehát nem járna alanyi jogon mondjuk egy roma családnak csak azért egy polgári lakás a körúton, mert csináltak öt gyereket, de ez csak feltételek és szabályozás kérdése (meglévő munkaviszony, állandó és igazolható bevétel, befizetett tb és adó, gyerekek iskoláztatása, stb.). De egyszerűen nincs más megoldás, ha működőképes társadalmat akarunk - mindenkinek engednie és igazodnia kell, nem csak a legalsó, kiszolgáltatott rétegeknek.
Amit a végén írtál, az meg nagyon igaz. Sosem felejtem el, amikor főiskolás voltam és a társadalomtudományokkal foglalkozó tanárom azt mondta nekünk, hogy "nekünk volt '56 meg kommunizmus, mégis maguk olyan hihetetlen nehéz helyzetben vannak és lesznek, hogy sosem cserélnék önökkel". És ez a kétezres évek elején volt, cirka másfél évtizede már ennek is.