Egyrészt arra, hogyha olyan versenyző csinálná ezeket, akivel szimpatizálok, akkor tuti mindig falban kötne ki és lehetne rajta élcelődni, mennyit hibázik. Másrészt arra, hogy valószínű tényleg jó érzéke van ezeknek a helyzeteknek a kezeléséhez. Ennyi alkalommal nem lehet mázli, hogy megoldja/megússza az ilyen szituációkat.
Tippre arra, hogy azért Max car controlja nagyon patent, mert ha hibázik is, a legritkább esetben látod a falban vagy a sóderben, mert meg tudja fogni a kocsit. De majd Timi kijavít, ha másról van szó.
Azért csak jegyezd be a mait a Max hibák listájára
Nyilván, de ahogy Timi is utalt erre, tényleg beszarás, hogy ezekből mindig jól jön ki. Ennek azért oka van. Az jutott eszembe pont, hogy annak idején a Hamilton-Rosberg csatákról érződött mindig ez, hogy vagy így, vagy úgy, de mindig Hamilton jött ki belőlük jobban. Bosszantó volt, hogy ha Rosberg egy kicsit ide tenné a kocsit, vagy most rra az ívre menne, satöbbi - mindig ilyen nüanszoknak érződött, amikben Hamilton látszólag ösztönösen jobb volt, de a lényeg, hogy végül mindig jobb volt. Verstappen is ilyen - hibázik, de a nagyobb baj előtt általában megfogja még, és ennyi precedens után ez nem lehet ok nélkül.
Tippre arra, hogy azért Max car controlja nagyon patent, mert ha hibázik is, a legritkább esetben látod a falban vagy a sóderben, mert meg tudja fogni a kocsit. De majd Timi kijavít, ha másról van szó.
Azért csak jegyezd be a mait a Max hibák listájára
Hiba? Hol? Csak csinált egy kis gumifüstöléses pörgést a közönségnek!!!! Muszáj volt, mert a futam után már büntetik az ilyesmit.
Ma kb 80-al porgott meg. Vagy nem tudom mennyivel mennek ott. 100-al?
De ez is lehet. A lenyeg, hogy ennel cikibb mikor van, higy meg el is bassza, de egy okyan palyan elozi meg ketszer Lexlercet ahol elozni se lehetett korabban. Nevetseges az egesz
Hungaroring..
Előzni itt nem lehet..
Szeretném ezt megcáfolni, bár előre figyeltem ezt, és be is bizonyosodott.
Bizony itt lehet előzni.. Célegyenes előkészítés (nem feltétlen itt a végén, de extrém esetben már itt).
Aztán aláfordulás.
2-es kanyar kívül, 3-as kanyar belül.. aztán ha eddig se akkor 4-es előtt..
Szóval számomra itt megdőlt, hogy nem lehet előzni.. lehet..
Örülök, hogy szünet jön, mert komolyan el kell gondolkodnom rajta, hogy kíváncsi vagyok-e még erre a szezonra.
A Mercizmust kibírtam 8 (na jó, 7) évig. Amit a Ferrari csinál - vagy inkább nem csinál -, azt már nem bírom idegekkel.
Eddig hittem azt, hogy behozható a hátrány. 80 pontot csak matematikailag lehetne behozni. Ha rontana is a Red Bull, vagy Tappancs, a Ferrari még többet fog.
Igen, Leclerc hajlamos a hibákra, de ha nem hibázik, akkor a csapat bénázik úgy, hogy csak nézek. Ha csak Leclerc hibái számítanának a pontversenybe, talán akkor is második lenne; de hogy nem 80 ponttal maradna le, az hétszentség.
A verseny első etapját amúgy nem értem. Nem sokkal maradtak kint tovább a közepesen menők, mint a lágyon lévők.
Főleg úgy, hogy mindenkinek használt lágy volt, míg a közepesek újak.
Így meg pláne... szerintem ez volt a kulcs Tappen első helyéhez. Hamiltonban reménykedtem, de elkezdett az első etap végén szar köröket nyomni. Második etapban meg a szintén közepeseken konstans jó köröket tudott menni hosszan. Az autó súlyán kívül más nem nagyon változott.
Örülök, hogy szünet jön, mert komolyan el kell gondolkodnom rajta, hogy kíváncsi vagyok-e még erre a szezonra.
A Mercizmust kibírtam 8 (na jó, 7) évig. Amit a Ferrari csinál - vagy inkább nem csinál -, azt már nem bírom idegekkel.
Eddig hittem azt, hogy behozható a hátrány. 80 pontot csak matematikailag lehetne behozni. Ha rontana is a Red Bull, vagy Tappancs, a Ferrari még többet fog.
Igen, Leclerc hajlamos a hibákra, de ha nem hibázik, akkor a csapat bénázik úgy, hogy csak nézek. Ha csak Leclerc hibái számítanának a pontversenybe, talán akkor is második lenne; de hogy nem 80 ponttal maradna le, az hétszentség.
Ezzel teljesen egyetértek. Kábé a fele lenne a hátránya. A Ferrari egy vicc jelenleg. 30 pontra van tőlük a Mercedes a konstruktőriben, ők meg majdnem 100-ra a Red Bull mögött - ez mindent elmond.
Re: FORMULA 1 ARAMCO MAGYAR NAGYDÍJ 2022
Elküldve: 2022.07.31. 19:04
Szerző: Lancelot
Nem azt mondta nemrég Binotto, hogy innentől kezdve minden futamot megnyernek? Mondjuk már akkor nyerítettem egyet reakcióként. De ma bizonyítottak is ismét.
Hihetetlen lúzer csapat. Óriási malaca van a RB-nak, hogy egy ilyen tehetsételen bandával kell úgymond "küzdeniük". Amit el lehet egy futamon cseszni, azt elcseszték. Rossz stratégia, elcseszett gumitaktika, kerékcsere, a versenyző jogos kérésének felülbírlálása,... Nem csoda történt tehát, hanem az, ami igenis várható volt ettől a sok dilettantizmustól. Remélem a ontruktőriben sem lesznek másodikak!
Verstappen és a Red Bull köszöni szpen. Csere-bere fogadom, többet vissza nem adom. Szerintem a Red bull kiértékelésein fetrengenek a röhögéstől a Ferrarival kapcsolatban.
Nagyon sajnálom, hogy Lewis tegnap bukta az időmérőt a DRS miatt. Fantasztikusan jól ment a futam második felében. Az elsőben sajnos Norris sokáig feltartotta. Ha előbbről indulhatott volna, ezzel s tratégiával ő lehetett volna a valódi kihívója MV-nek. Remélem ez a fejlődési tendencia folyttódik. A RB emiatt is örülhet, hogy a szezon első felében ennyivel jobb volt a járgányuk a Mercedesnél. Úgy érzem akik valóban velük egy csportba kerülhetnek, az ismét a Mercedes lehet. De már későn sajnos!.....

Igazán megtanulhatná már ez a Norris gyerek, hogy hol a helye. Még mindig azt hiszi, hogy versenyezni van itt, és nem tanulta meg, hogy Hamilton elől akkor is illik félreállni, ha épp pozícióért mennek egymás ellen. Amíg ez nem fér a fejébe, addig horribile dictu, de félő, hogy máskor is előfordul majd, hogy feltartja

Ez elég szomorú bizony! Nagyobb tiszteletet a gyorsabbnak és érdemtelibbnek!

Ezek szerint pont jól csinálta Norris, mert se gyorsabb, se érdemtelibb versenyzőt nem látott maga mögött
Re: FORMULA 1 ARAMCO MAGYAR NAGYDÍJ 2022
Elküldve: 2022.08.01. 09:10
Szerző: Redbull
Ez meg a verseny fénypontja volt.
Kár, hogy Ricsi nem tudott pontot szerezni.

Hát, az egyetlen valamirevaló momentum tőle hosszú idő óta.
Egyébként azt hiszem, tegnap észrevettem két dolgot, ami árulkodó lehet. Az egyik, hogy a drop-off Ricciardót szinte váratlanul éri, és drasztikusan érinti nagyon. Annak ellenére, hogy korábban épp a gumikezelése volt az egyik erőssége (2016-ban még leginkább ezzel győzte le Maxot házon belül), most azonnal a semmiből másfél másodperceket veszít egyik körről a másikra, amint elfogy a gumik ideális tartománya alóla. Norrisnál ezzel szemben sokkal fokozatosabban romlanak a köridők, és tegnap is 5-6. körrel később kezdődött nála a drop-off eleve.
A másik, hogy Ricciardónak nincs önbizalma kiengedni a kocsit a kerékvetőkre. Amikor olyan kanyar/szektor van, ahol az ideális ív a kerékvetőre sodródást jelenti, ott direkt szűkre fogja az íveket. Vagy a kocsiban, vagy a kerékvetőben, vagy a kettőben együtt nincs bizalma, és ezzel a szűk ívezéssel nyilván a kanyartempója sem olyan, és a gumikat is feleslegesen terheli. Öt-hét tizedeket kapott körönként Norristól ugyanolyan stratégián, mindezt úgy, hogy az első szektorban (ahol nincsenek ilyen kerékvetőre kiengedős ívek) a legtöbbször simán Norriséhoz hasonló időket futott.
Ez Norris, a mögötte érkező kocsiból, az ötös kanyarban:
Ez meg Ricciardo onboardja ugyanabban a kanyarban, és direkt azt a képet kerestem meg az onboardjai közül, ahol a leginkább szélesre engedi:
Állati sok időt veszít ezzel összességében, hogy ilyen fél tizedeket ott hagy minden hasonló esetben a kanyarokban.
Re: FORMULA 1 ARAMCO MAGYAR NAGYDÍJ 2022
Elküldve: 2022.08.01. 09:46
Szerző: vollebak
Basszus, ezt a Ferrari/Leclerc rajongók óvatosan nézzék meg. A három dobogós nézi a visszajátszást a pihenőszobában a futamról. Amikor Verstappen előzi Leclerc-t, Hamilton meglepetten kérdezi, hogy hűha, ők akkor keményen voltak? Amire Max mondja, hogy igen, és a három srác egyszerre, összekacsintás nélkül kuncog.
Ez meg a verseny fénypontja volt.
Kár, hogy Ricsi nem tudott pontot szerezni.
Hát, az egyetlen valamirevaló momentum tőle hosszú idő óta.
Egyébként azt hiszem, tegnap észrevettem két dolgot, ami árulkodó lehet. Az egyik, hogy a drop-off Ricciardót szinte váratlanul éri, és drasztikusan érinti nagyon. Annak ellenére, hogy korábban épp a gumikezelése volt az egyik erőssége (2016-ban még leginkább ezzel győzte le Maxot házon belül), most azonnal a semmiből másfél másodperceket veszít egyik körről a másikra, amint elfogy a gumik ideális tartománya alóla. Norrisnál ezzel szemben sokkal fokozatosabban romlanak a köridők, és tegnap is 5-6. körrel később kezdődött nála a drop-off eleve.
A másik, hogy Ricciardónak nincs önbizalma kiengedni a kocsit a kerékvetőkre. Amikor olyan kanyar/szektor van, ahol az ideális ív a kerékvetőre sodródást jelenti, ott direkt szűkre fogja az íveket. Vagy a kocsiban, vagy a kerékvetőben, vagy a kettőben együtt nincs bizalma, és ezzel a szűk ívezéssel nyilván a kanyartempója sem olyan, és a gumikat is feleslegesen terheli. Öt-hét tizedeket kapott körönként Norristól ugyanolyan stratégián, mindezt úgy, hogy az első szektorban (ahol nincsenek ilyen kerékvetőre kiengedős ívek) a legtöbbször simán Norriséhoz hasonló időket futott.
Ez Norris, a mögötte érkező kocsiból, az ötös kanyarban:
Ez meg Ricciardo onboardja ugyanabban a kanyarban, és direkt azt a képet kerestem meg az onboardjai közül, ahol a leginkább szélesre engedi:
Állati sok időt veszít ezzel összességében, hogy ilyen fél tizedeket ott hagy minden hasonló esetben a kanyarokban.
Kerdezd meg faszombukon dr Weber nagysagos urat mit gondol az okfejtesedrol.
Ugy lattam a hetvegen f1 vezetestechnikai elemzeseket is tartott. Szerencsere tegnap vendegsegben voltunk nem hallottam csak neztem a futamot, nem hallottam az okoskodasat es a Verstappen faszszopast.

Inkább nem
Én nem utálom úgy Wébert messze, mint te, csak zavar, hogy folyton meg akarja mondani, mit érez/gondol egy Hamilton vagy egy Norris adott helyzetben, azért, mert néhány márkakupában bohóckodott a mezőny hátsó fertályában tizensok évvel ezelőtt. Egy James Hunt nem utalgatott ennyire a saját versenyzői múltjára kommentátorkodás közben, mint WG
Ettől függetlenül szerintem egy tök jó beszélőkéjű, és az F1 világát és történelmét rendkívül jól ismerő, felkészült tévés, csak ez a vonása elég hallgathatatlanná teszi nekem.

Szerintem nem rossz a Wéber Gabi...
Lehet egyedül leszek a véleményemmel.