a Rémkoppantók nekem is csalódás volt. kamaszként láttam a filmet, és vagy 10-12 év szünet után (legalább) olvastam el a könyvet. annyira az nem tetszett.vollebak írta:A rémkoppantók az tényleg sok embernél volt vízválasztó a maga ezer, vagy mennyi odlalával. Sokáig én nem is akartam kézbe venni, mert tartottam, hogy ugyanúgy túllő nálam a célon, mint jó pár ismerősömnél, akik vagy elolvasás után elfordultak Kingtől, vagy még csak végig sem olvasták. Ehhez képest amikor mégis rászántam magam, akkor beszippantott rendesen, le sem bírtam tenni.Nigel írta:christine-t anno annyira nem tudtam letenni, hogy kocsi hátsó úlésén amikor éjjel városba értünk vadásztam a beúszó fénycsíkokat, hogy el tudjak kapni még egy egy sort. de attól tartok mai fejjel már nem tetszeni. egy idő után megcsömörlöttem king dagályos stílusától, a rémkoppantók igencsak betette a kaput. utána a novelláit megtalálva azért újra felfedeztem őt.
De az tény, hogy tud dagályos lenni. Ő meg is állítólag a két nagy hibája egyikéne tartja, hogy rendszeresen "túlírja" a könyveit. a másik meg, hogy utólag nagyon bánja, hogy "megölte" a kisfiút a Cujóban, ma már másképp fejezné be a könyvet.
az Az-zal viszont pont fordítva vagyok. sokkal jobb az eredeti könyv.