Azt nem érted meg, hogy KIN akart segíteni. Erik Comas-n. Prostra rá sem hederített 1990 Suzukában, oda sem ment megnézni a "művét". Meg sem állt, amikor 1992-ben Brazíliában falnak passzírozta Mansellt az edzésen. Szívbaj nélkül továbbment 1985-ben Brand Hatchben, amikor Rosberget úgy megforgatta, hogy a finn menetiránnyal SZEMBEN állt meg a versenyvonalon, miközben jött mögöttük a mezőny padlógázzal (Piquet neki is rongyolt). Ez az álságosság engem nem érdekel, hogy futottak még lekörözettekért aggódik, a riválisaiért nem, mert ez csak parasztvakítás.Bandee írta: Semmit nem degradálok, arra emlékeztem égett az autó miután falnak csapódott, de nem. Nem teljesen mindegy, hogy égő autóból húzza ki a másikat vagy nem ? A lényeg amire rá akartam mutatni, hogy segíteni akart az a valaki, akit te látens gyilkosozol. Nem lértem az égő autó ezen mit változtathat, éppen ki is gyulladhatott volna.
Szerintem nem én megyek szemben az autópályán, ezt magyarázhatod érvelési hibának, nekem jó úgy, ahogy te gondolod kettőnk közül te nem akarod elfogadni az én álláspontomat. Pusztán rámutattam, hogy ellenzékben vagy, nem kicsit.
És akkor bebizonyosodott, hogy hazudtál, mert sehol nem néztem le az öreg Stewartot és attól, hogy Senna sokat tett a sportért az nem jelenti azt, hogy más nem tett érte. Ha mondod, biztosan úgy van én egy szót nem beszéltem erről. De továbbra is várom, hogy hozd ide elém mikor írtam bármi mást, mint most!
Fogalmam sincs miért nem csinált alapítványt korábban, de szerintem mindegy is. Ez a kákán is a csomót keresés már ne haragudj. Vagy gondolod azért csak akkor akart csinálni, mert tudta meg fog halni? Vagy mit akarsz ezzel mondani? A cikk szerint halála előtt is rengeteget adakozott NÉV NÉLKÜL. Mint az ellenpéldaként szereplő MS.
Nem látod, hogy semmit nem tudsz pozitívumként nézni amit csinélt, csak lehúzod minden tettét. lelked rajta, de akkor nekem ne akarjál kitűnni mintha különb lennél a véleményeddel
Na, ott tartunk, hogy én vagyok hazug, amikor te állítasz valótlan dolgokat egymás után Sennáról? Nem tudlak idézni, ugyanis ez még bertone előző fórumán volt. Tisztán emlékszem, ahogy fitymáltad az öreget, hogy nem tudod, hol él, mert már nem 40 évvel ezelőtt vagyunk és tudnia kéne magát a helyén kezelnie. Nem emlékszem pontosan, de ez volt a lényege. Két éve, 2012 ősze környékén volt mindez. Azért is emlékszem, mert épp akkor beszéltük muddal azt a videót, amikor egy onboard kört kommentál az öreg a Nordschleiféről.
Az ad populum pedig érvelési hiba. Nem én "magyarázom annak", egyszerűen az, tény.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Argumentum_ad_populum
Nem, azt akarom mondani, hogy korántsem volt egész életében az a lelkes adakozó és a brazíliai mélynyomorban élőkkel törődő, ahogyan te beállítottad.
Az utolsó állításod pedig téves. Én pontosan értem a Senna-jelenséget, miért fogta meg az embereket, mi az, amiért rajongani lehet érte és amiért rajonganak is érte. Egyszerűen azonban a karakterének a negatív vonásai dominálnak nálam, amikor a megítélése kerül szóba. Engem az ön-és közveszéles harcosság, meg a magic kvalikörök nem hatnak meg, amikor olyan emberről beszélünk, aki szándékosan nagytempónál nekimegy másoknak, utána pedig egy évig hazudik róla. Az, hogy te nem veszed figyelembe, hogy nem sérültek meg aznap súlyosan mindketten, nem az én saram.
Te eltekinthetsz Senna jellemhibáitól, én azonban ettől még nem fogok, mert nyilvánvalóan sok hibája volt, emberként és autóversenyzőként is.