USA Nagydíj 2015. október 23-25.

Ki visz mindent hétvégén?

Hamilton
1
13%
Az eső
6
75%
Más
1
13%
 
Szavazatok száma: 8

Avatar
vollebak
Főnök!
Hozzászólások: 6490
Csatlakozott: 2014.01.26. 14:12
Mi vagy?: ringy-rongy

Re: USA Nagydíj 2015. október 23-25.

Hozzászólás Szerző: vollebak » 2015.10.26. 13:36

carlos78 írta:
vollebak írta:Button jobb futamot csinált azzal együtt is, hogy Alonso peches volt az elején, meg a végén bedöglött motorral is. .

hát pont ezért.
kiütötték az első körben, még innen is Button elé került a végére az 5. helyre, ahol aztán motorhiba miatt belassult.
Nem érzem, hogy ezt Button csinálta volna jobban.

az eredmény meg eredmény, az önmagáért beszél.
Néhány dolgot azért elfelejtesz. Egyrészt Alonso a SC miatt ért fel Button mögé, aztán az újraindításkor DRS-sel és bőven a motorprobléma előtt _sem_ bírt Buttonnal körökön át. Négy kört (40-43) ment Button mögött végig nyitogatva a DRS-t és nem bírt vele, egyszerűen nem volt olyan a tempója. Aztán az utolsó SC fázis utánra sem azért került Button elé, mert a pályán elment mellette, hanem azért, mert Button kiállt friss lágyakért és nyolcadiknak jött vissza. Másrészt, a motorproblémának semmi köze nem volt ahhoz, hogy Button elment mellette a pályán. A 49-ik körben még nem volt gond Alonso motorjával, Pérez elment mellette a hosszú egyenesben, ugyanekkor előzte meg egyszerre Sainzot és Ricciardót Button és ért fel közvetlenül Alonso mögé, aztán a célegyenesben el is ment mellette. A motorgondok csak ezután jöttek, Alonso az 51-ik körben rádiózta, hogy gond van. De alapvetően sem végzett volna Button előtt, mert ő nem ment ki egy harmadik tervezett cserére akkor, amikor Button igen és neki már 23 kör volt a gumijaiban, amikor Button felért mögé.

Nem tudom, miért fáj elismerni, hogy most Button összességében jobb volt, amikor nekem sem fáj elismerni, hogy az eddigi futamok felében meg fordítva volt. Mindegy :mosoly:
TÖKÉLETES INTÉZKEDÉS. – Dani, 2022. július 11.

Magic
Főnök!
Hozzászólások: 4595
Csatlakozott: 2013.11.18. 11:11

Re: USA Nagydíj 2015. október 23-25.

Hozzászólás Szerző: Magic » 2015.10.26. 14:23

vollebak írta:

10 körrel a vége előtt jelentkezett a probléma. Ezt Alonso mondta a verseny után.

Avatar
vollebak
Főnök!
Hozzászólások: 6490
Csatlakozott: 2014.01.26. 14:12
Mi vagy?: ringy-rongy

Re: USA Nagydíj 2015. október 23-25.

Hozzászólás Szerző: vollebak » 2015.10.26. 14:53

Magic írta:

Akkor viszont nem mondott igazat, ez az egyik. A másik pedig, hogy a probléma átmeneti volt, ezt meg a csapat mondta, (ő viszont nem,) hogy az utolsó három körre ismét teljes kapacitáson működött a motor. Ez azért fontos, mert meg lehet nézni, hogy a probléma nélkül milyen időket tudott Alonso menni a verseny legvégén is.

Nézzük:

Kép

A 45-ikben volt kint Button a friss lágyakért, a 46-ik végétől volt újra verseny. Látható, hogy a 47-ik és a 48-ik körben Alonso 1:46 elejét és 1:45 közepét megy, tehát itt még semmi probléma a motorjával. Az újraindítást követő kör végén természetesen egy másodperccel gyorsabb Buttonnál, mert az mögötte jön a bolyban. A kulcs a 48-ik kör.

Button ekkor még forgalomban, Alonso pedig már a boly elején és még motorgondok nélkül - mégis Button ugyanolyan gyors, mint a tiszta pályán haladó Alonso (Verstappen már majdnem 2 másodperccel járt előtte, ekkora táv már nem ad sem dirty airt a kanyarokban, sem szélárnyékot az egyenesekben). Alonsónak egyértelműen nincs motorgondja, mert Pérez nem tudja támadni a hosszú egyenesben, a spanyol simán tartja.

És ez a lényeg: Alonso még elöl, motorprobléma nélkül sem volt gyorsabb, mint a Sainzék mögött vonatozó Button a friss gumijain.

A 49-ik körben, 7 körrel a leintés előtt történt a motorgond (vagyis nem igaz a 10 körrel a vége előtt történet). Ekkor Alonso visszaesett 1:47-es, majd 1:49-es körökre összesen öt kör erejéig, utána látható, hogy az utolsó háromra visszajött a motorerő és megfutotta a saját leggyorsabb körét is 1:44.323-mal.

És most nézd meg Button köridejeit - amint a 49-ik körtől letudta a forgalmat, a leintésig 1:43-akat ment, két 1:44-es kört kivéve. Alonso meg rendesen működő motorral tudott átlag 1:45-ös tempót, egyetlen 1:44-essel a futam végéig. Aki ezen tények ismeretében is azt mondja, hogy az átmeneti motormegkotlás nélkül maga mögött tudta volna tartani a friss gumikon nála akkor másfél-két másodpercekkel gyorsabb Buttont, az egyszerűen becsapja magát.
TÖKÉLETES INTÉZKEDÉS. – Dani, 2022. július 11.

Magic
Főnök!
Hozzászólások: 4595
Csatlakozott: 2013.11.18. 11:11

Re: USA Nagydíj 2015. október 23-25.

Hozzászólás Szerző: Magic » 2015.10.26. 15:08

Ő mondta hát leírtam.
Szerinted mennyire érdekel engem hogy mit bohóckodnak a mezőny végén?
Akárhányszor végzett idén Alonso Button előtt kb ugyanennyire érdekelt mint most hogy fordítva esett...

Avatar
Sánta Gepárd
Formula1 pilóta
Hozzászólások: 3589
Csatlakozott: 2013.12.28. 10:36
Mi vagy?: Háááát....
Tartózkodási hely: Budapest

Re: USA Nagydíj 2015. október 23-25.

Hozzászólás Szerző: Sánta Gepárd » 2015.10.26. 17:11

Phoebe írta:Nekem ez már csak a csalódások hétvégéje marad. A futam jó volt.
Megértelek... Nekem is...

Avatar
carlos78
Formula1 pilóta
Hozzászólások: 3418
Csatlakozott: 2013.12.28. 08:23
Mi vagy?: winner

Re: USA Nagydíj 2015. október 23-25.

Hozzászólás Szerző: carlos78 » 2015.10.26. 17:15

volle így részletezve, meg a köridőkkel együtt tényleg rohadt jól ment Button.
amúgy is mindig rámcáfol a csávó, kb. semmit nem várok tőle, aztán mindig pozitívan meglepi az embert
"To really show you're one of the greatest, you have to deliver when you haven't got the best machinery." - Jackie Stewart

Avatar
Nigel Hill
Formula1 pilóta
Hozzászólások: 3243
Csatlakozott: 2014.01.02. 15:48
Mi vagy?: Russzofil

Re: USA Nagydíj 2015. október 23-25.

Hozzászólás Szerző: Nigel Hill » 2015.10.26. 17:43

carlos78 írta:
vollebak írta:Button jobb futamot csinált azzal együtt is, hogy Alonso peches volt az elején, meg a végén bedöglött motorral is. .

hát pont ezért.
kiütötték az első körben, még innen is Button elé került a végére az 5. helyre, ahol aztán motorhiba miatt belassult.
Nem érzem, hogy ezt Button csinálta volna jobban.

az eredmény meg eredmény, az önmagáért beszél.
Miután Button kiment kereket cserélni az 5. helyről...
"Mindig sírsz, hogy a gyűlölet öl. Közben szétszakadsz a gyűlölettől"

Avatar
Nigel Hill
Formula1 pilóta
Hozzászólások: 3243
Csatlakozott: 2014.01.02. 15:48
Mi vagy?: Russzofil

Re: USA Nagydíj 2015. október 23-25.

Hozzászólás Szerző: Nigel Hill » 2015.10.26. 17:56

Szerintem ez volt a 2. legjobb futam a hungaroringi viadal után. Hamiltonnak már az első futam után gratuláltam a VB címéhez, úgyhog ycsak copy-paste :D Rosberg háááát. Nem hiszem hogy több van e mögött mint a duzzogás. Ennyi. Hamilton a nemesise és végzett a karrierjével. Függetlenül attól hogy most Hamiltonnak tripla mákja volt a futamon. Lényegen semmit nem változtat.
Vettel ismét megmutatta hogy mennyit tud, de a végére nem jött neki úgy ki a dolog ahogy szerették volna, ha kicsit összejön a taktika nyerthetett volta. Raikkonent nem lehet hibáztatni azért ami történt. Csoda hogy onnan visszahozta.
Sajnáltam Kvyatot és Ricciardot mertr a RB amilen reménykeltő volt az elején, olyan siralmas lett a végére. Pozitív meglepetés volt Button teljesítménye (nem is tudom mikor láttam utoljára olyan a képernyőn hogy ővé az aktuális leggyorsabb kör!) Nagyon küldte neki, de ez várható is volt. Ami viszont a csapatot illeti. Továbbra is balfaszok. Alosno ismét megbízhatósági gondok áldodozata lett, még a pontszerzés sem sikerült, pedig Ő is mindnent megpróbált a futam eleji balhé után és a SC is jól jött ki neki. Vicc az egész, komolyan.
Mindent összevetve remek verseny volt, végig izgalmas. Bár csak az év lett volna ilyen. De ahogy most állnak a dolgok, már a jövő évi címet is oda adom Hamiltonnak.
"Mindig sírsz, hogy a gyűlölet öl. Közben szétszakadsz a gyűlölettől"

Avatar
maTTeus
GP2 pilóta
Hozzászólások: 2792
Csatlakozott: 2013.12.28. 15:12
Mi vagy?: anno: jóómateF1
Tartózkodási hely: Lakitelek

Re: USA Nagydíj 2015. október 23-25.

Hozzászólás Szerző: maTTeus » 2015.10.26. 19:58

vollebak írta: A 45-ikben volt kint Button a friss lágyakért, a 46-ik végétől volt újra verseny. Látható, hogy a 47-ik és a 48-ik körben Alonso 1:46 elejét és 1:45 közepét megy, tehát itt még semmi probléma a motorjával. Az újraindítást követő kör végén természetesen egy másodperccel gyorsabb Buttonnál, mert az mögötte jön a bolyban. A kulcs a 48-ik kör.

Button ekkor még forgalomban, Alonso pedig már a boly elején és még motorgondok nélkül - mégis Button ugyanolyan gyors, mint a tiszta pályán haladó Alonso (Verstappen már majdnem 2 másodperccel járt előtte, ekkora táv már nem ad sem dirty airt a kanyarokban, sem szélárnyékot az egyenesekben). Alonsónak egyértelműen nincs motorgondja, mert Pérez nem tudja támadni a hosszú egyenesben, a spanyol simán tartja. 1. Alonso sokkal használtabb gumikon volt, még Button éppen frissen cserélt. 2. Az újraindítás után 2 körig nem lehet DRS-ezni, amint lehetett Pérez már meg is előzte Alonsot, aki aztán a teljesen elhasznált gumik és motorgondok együttese miatt egy-két kör alatt a boly végére esett vissza.

És ez a lényeg: Alonso még elöl, motorprobléma nélkül sem volt gyorsabb, mint a Sainzék mögött vonatozó Button a friss gumijain. + xy körös gumikon...

A 49-ik körben, 7 körrel a leintés előtt történt a motorgond (vagyis nem igaz a 10 körrel a vége előtt történet). Ekkor Alonso visszaesett 1:47-es, majd 1:49-es körökre összesen öt kör erejéig, utána látható, hogy az utolsó háromra visszajött a motorerő és megfutotta a saját leggyorsabb körét is 1:44.323-mal.

És most nézd meg Button köridejeit - amint a 49-ik körtől letudta a forgalmat, a leintésig 1:43-akat ment, két 1:44-es kört kivéve. Alonso meg rendesen működő motorral tudott átlag 1:45-ös tempót, egyetlen 1:44-essel a futam végéig. Aki ezen tények ismeretében is azt mondja, hogy az átmeneti motormegkotlás nélkül maga mögött tudta volna tartani a friss gumikon nála akkor másfél-két másodpercekkel gyorsabb Buttont, az egyszerűen becsapja magát. Valóban nem tudta volna, a lényeg pedig a kiemelésben.

Szóval semmi különbség nem volt kettejük között, ezzel a traktorral nem is lehet normális összevetést csinálni, hiszen hol működik, hol nem. Egyszer vannak 5. helyen, akkor is elcseszik a taktikát. Csodával határos, amit ez a két pilóta összehoz. Meg a kitartásuk is.
Kép

Avatar
vollebak
Főnök!
Hozzászólások: 6490
Csatlakozott: 2014.01.26. 14:12
Mi vagy?: ringy-rongy

Re: USA Nagydíj 2015. október 23-25.

Hozzászólás Szerző: vollebak » 2015.10.26. 20:12

maTTeus írta:

Természetesen a gumik miatt volt ez, erre utaltam végig. Na de senki sem mondta Alonsónak, hogy ne cseréljen, hanem maradjon kint. Saját döntése volt nem kimenni, ahogy Buttonnak is saját, hogy kiment még. Meg az első slickre váltásokat is jobb ütemben csinálta Button, de hát ebben talán a komplett mezőnynél jobb.

Lényeg, hogy ez a hétvége az angolé, ezen kívül meg tényleg totál egálban vannak. A McLaren vezetősége összeteheti a kezét, hogy két ilyen kaliberű versenyzőjük van.
TÖKÉLETES INTÉZKEDÉS. – Dani, 2022. július 11.

t-oom
Formula1 pilóta
Hozzászólások: 3836
Csatlakozott: 2013.12.31. 16:34
Mi vagy?: Hülye Sötét Paraszt
Tartózkodási hely: Fadd
Kapcsolat:

Re: USA Nagydíj 2015. október 23-25.

Hozzászólás Szerző: t-oom » 2015.10.26. 20:58

vollebak írta:
carlos78 írta:

hát pont ezért.
kiütötték az első körben, még innen is Button elé került a végére az 5. helyre, ahol aztán motorhiba miatt belassult.
Nem érzem, hogy ezt Button csinálta volna jobban.

az eredmény meg eredmény, az önmagáért beszél.
Néhány dolgot azért elfelejtesz. Egyrészt Alonso a SC miatt ért fel Button mögé, aztán az újraindításkor DRS-sel és bőven a motorprobléma előtt _sem_ bírt Buttonnal körökön át. Négy kört (40-43) ment Button mögött végig nyitogatva a DRS-t és nem bírt vele, egyszerűen nem volt olyan a tempója. Aztán az utolsó SC fázis utánra sem azért került Button elé, mert a pályán elment mellette, hanem azért, mert Button kiállt friss lágyakért és nyolcadiknak jött vissza. Másrészt, a motorproblémának semmi köze nem volt ahhoz, hogy Button elment mellette a pályán. A 49-ik körben még nem volt gond Alonso motorjával, Pérez elment mellette a hosszú egyenesben, ugyanekkor előzte meg egyszerre Sainzot és Ricciardót Button és ért fel közvetlenül Alonso mögé, aztán a célegyenesben el is ment mellette. A motorgondok csak ezután jöttek, Alonso az 51-ik körben rádiózta, hogy gond van. De alapvetően sem végzett volna Button előtt, mert ő nem ment ki egy harmadik tervezett cserére akkor, amikor Button igen és neki már 23 kör volt a gumijaiban, amikor Button felért mögé.

Nem tudom, miért fáj elismerni, hogy most Button összességében jobb volt, amikor nekem sem fáj elismerni, hogy az eddigi futamok felében meg fordítva volt. Mindegy :mosoly:
lehet, hogy csak kitalálta a motorerő hiányt, mikor körbeautózta mindenki aki mögötte jött... :)

viccet félretéve... nekem ne mondják már, hogy egy papíron 20 lóerővel erősebb motorral, ugyanolyan kasznival, körökön keresztül nem tudom megelőzni a csapattársam... úgy, hogy nem hátráltat semmi műszaki probléma... miközben gumi előnyben is vagyok...

pont ilyennek ismertük meg Alonso-t... sosem küzd eléggé...

Avatar
vollebak
Főnök!
Hozzászólások: 6490
Csatlakozott: 2014.01.26. 14:12
Mi vagy?: ringy-rongy

Re: USA Nagydíj 2015. október 23-25.

Hozzászólás Szerző: vollebak » 2015.10.26. 21:19

t-oom írta:
lehet, hogy csak kitalálta a motorerő hiányt, mikor körbeautózta mindenki aki mögötte jött... :)

viccet félretéve... nekem ne mondják már, hogy egy papíron 20 lóerővel erősebb motorral, ugyanolyan kasznival, körökön keresztül nem tudom megelőzni a csapattársam... úgy, hogy nem hátráltat semmi műszaki probléma... miközben gumi előnyben is vagyok...

pont ilyennek ismertük meg Alonso-t... sosem küzd eléggé...
Nem volt gumielőnyben. Mindketten lágyakon voltak már, Alonso a 27-ik körben cserélt, Button a 28-ikban.
TÖKÉLETES INTÉZKEDÉS. – Dani, 2022. július 11.

Avatar
maTTeus
GP2 pilóta
Hozzászólások: 2792
Csatlakozott: 2013.12.28. 15:12
Mi vagy?: anno: jóómateF1
Tartózkodási hely: Lakitelek

Re: USA Nagydíj 2015. október 23-25.

Hozzászólás Szerző: maTTeus » 2015.10.26. 21:33

vollebak írta:

Szóval semmi különbség nem volt kettejük között, ezzel a traktorral nem is lehet normális összevetést csinálni, hiszen hol működik, hol nem. Egyszer vannak 5. helyen, akkor is elcseszik a taktikát. Csodával határos, amit ez a két pilóta összehoz. Meg a kitartásuk is.[/quote]

Természetesen a gumik miatt volt ez, erre utaltam végig. Na de senki sem mondta Alonsónak, hogy ne cseréljen, hanem maradjon kint. Saját döntése volt nem kimenni, ahogy Buttonnak is saját, hogy kiment még. Meg az első slickre váltásokat is jobb ütemben csinálta Button, de hát ebben talán a komplett mezőnynél jobb.

Lényeg, hogy ez a hétvége az angolé, ezen kívül meg tényleg totál egálban vannak. A McLaren vezetősége összeteheti a kezét, hogy két ilyen kaliberű versenyzőjük van.[/quote]

Hát én ebben a "pilóta eldönti, hogy kimegy-e" dologban nem hiszek. Biztos, hogy minden ilyen helyzetben a csapat dönt. A versenyző nem láthatja át, ki hol tart a pályán, mikor éri meg és nem éri meg kijönni. Mindenkit úgy hívnak ki cserére, nem maguk döntenek erről. Egyébként én szívesen látnám őket a visszavonulásuk után is egy csapatban hosszútávú versenyzésben. Akár Webberrel trióban. Biztosan követném a sorozatot, jobban mint az F1-et. Ha ők ketten elmennek, két valódi színfolt tűnik el. És ugye Kimi is velük tarthat egy-két év múlva. Ki marad? Hamiltonnak végképp nem marad ellenfele, majd Vettelel elosztják a következő 6-8 évet.
Kép

t-oom
Formula1 pilóta
Hozzászólások: 3836
Csatlakozott: 2013.12.31. 16:34
Mi vagy?: Hülye Sötét Paraszt
Tartózkodási hely: Fadd
Kapcsolat:

Re: USA Nagydíj 2015. október 23-25.

Hozzászólás Szerző: t-oom » 2015.10.26. 22:52

vollebak írta:
t-oom írta:
lehet, hogy csak kitalálta a motorerő hiányt, mikor körbeautózta mindenki aki mögötte jött... :)

viccet félretéve... nekem ne mondják már, hogy egy papíron 20 lóerővel erősebb motorral, ugyanolyan kasznival, körökön keresztül nem tudom megelőzni a csapattársam... úgy, hogy nem hátráltat semmi műszaki probléma... miközben gumi előnyben is vagyok...

pont ilyennek ismertük meg Alonso-t... sosem küzd eléggé...
Nem volt gumielőnyben. Mindketten lágyakon voltak már, Alonso a 27-ik körben cserélt, Button a 28-ikban.
nekem ugy remlik, hogy az sc alatti 2. Kerek csere miatt kerult a 2. Mercedesz koze... Ezekszerint rosszul lattam.

Avatar
Ori F1
WSR pilóta
Hozzászólások: 2128
Csatlakozott: 2014.01.03. 22:37

Re: USA Nagydíj 2015. október 23-25.

Hozzászólás Szerző: Ori F1 » 2015.10.27. 16:02

Azon túl hogy a holland gyerek nagyon egyben volt,én csak azt nem értem, hogy fenébe nem fogytak el az agyonhasznált gumijai?
Már megint a pirelli lehet a háttérben...

Avatar
carlos78
Formula1 pilóta
Hozzászólások: 3418
Csatlakozott: 2013.12.28. 08:23
Mi vagy?: winner

Re: USA Nagydíj 2015. október 23-25.

Hozzászólás Szerző: carlos78 » 2015.10.27. 18:16

a sapkadobálásról jut eszembe: volt itt valaki, aki biztosra állította a páros összeállásakor, hogy ők országos barátok, velük soha nem lesz konfliktus.. :D
"To really show you're one of the greatest, you have to deliver when you haven't got the best machinery." - Jackie Stewart

Avatar
Redbull
Főnök!
Hozzászólások: 11438
Csatlakozott: 2014.01.04. 13:17
Mi vagy?: rangidős
Tartózkodási hely: Hungary/Nograd/Pásztó

Re: USA Nagydíj 2015. október 23-25.

Hozzászólás Szerző: Redbull » 2015.10.27. 18:17

Tévedni emberi dolog, vagy nem?
A tanult elme ismertetőjele, hogy képes foglalkozni egy gondolattal anélkül, hogy elfogadná. (Arisztotelész)

Lezárt