Schumixx írta: ↑2019.07.19. 08:29
Oké, értem. Köszi a választ.
Van abban igazság, amit Dani írt, de komplexebb annál a dolog.
Federer és Nadal uralták a kétezres évek második felét. A tenisz legfontosabb tornáinak az évi négy Grand Slam számít, és a 2005-ös Roland Garros és a 2010-es US Open között minden egyes GS-t vagy Federer, vagy Nadal nyert, eltekintve két, szinte hibaszázaléknak tekinthető kivételtől (2008 Australian Open - Djokovic, 2009 US Open - del Potro). Vagyis majdnem öt teljes éven át 23 GS tornából 21-et nyert Federer és Nadal.
Ők voltak az abszolút alfahímek, vagy egyikükön, vagy másikukon mindig fennakadt a mezőny összes többi tagja. Ide, ebbe a közegbe érkezett meg Djokovic.
Djoko egy háború szaggatta országból érkezett, egészen más lelki alkattal és neveltetéssel, mint a svájci jólétben nevelkedett Federer vagy a napsütéses, nyugis mallorcai környezetben felcseperedett Nadal. Az, aki gyerekként pincébe menekült a családjával bombázás elől, egészen másképp fogja látni a világot. Djokóban emiatt egy borzasztóan erős bizonyítási vágy ég a kezdetektől fogva, amolyan szerb gerillaharcos lelke van.
Tehát, mivel Nadal és Federer kis túlzással folyton egymással küzdöttek meg azokban az években, ezért a közönség legnagyobb kedvencei is ők lettek. A teniszszurkolók kis túlzással kizárólag vagy az egyiknek, vagy a másiknak drukkoltak. Két kimagasló játékos, akik úgymond csak egymással voltak elfoglalva a dolgok egészét tekintve. Djoko pedig így, amolyan mostohagyerekként lépett a színre 2011-től, és nem titkoltan mindig az volt a célja, hogy ugyanúgy szeresse a közönség őt is, mint a másik kettőt. De az addigra kialakult helyzet, dinamika miatt ez eleve nem volt lehetséges. Kábé úgy képzeld el, mintha a Beatles és a Rolling Stones mellett egy harmadik banda ugyanúgy kedvenc akart volna lenni, miközben az emberek egyik része már vagy a Beatles hatalmas rajongója volt, vagy a Stonesé.
Ennek okán Djoko többféle módon próbált interakcióba lépni a könzöséggel. Eleinte ő volt a vicces, másokat utánzó humorzsák, parodizált Beckertől kezdve Nadalig mindenkit, miközben természetesen a játékán, a meccsek alatti reakcióiban ott volt a szerb szabadságharcos izzása. A vicceskedést aztán háttérbe szorította 2011-től, amikortól nyerni kezdett a nagy tornákon (három GS-t húzott be abban az évben a négyből), és a keblére ölelte a harcos ezüsthátú szerepét. Artikulálatlanul ordított a győzelmeikor, szó szerint döngette a mellét, leszaggatta magáról a pólót - sokaknak ez alapozta meg, hogy ha nem lett volna a Federer-Nadal duó univerzális elfogadottsága, akkor sem szimpatizáltak volna Djokóval. Mindeközben az interjúk, díjátadók és gálaesemények során Djoko továbbra is közvetlen, kedvelhető figura volt, de a „harctéren” már tényleg egy fosztogató vizigót harcosra emlékeztetett minden megmozdulása.
Aztán jött a már Dani által is említett időszaka, amikor elővette a „virágozzék száz virág, szeressük egymást, a győzelem csak a cél, de az út a fontos”-féle buddhista szívcsakradobálós sámánkodás, amivel a teljesítménye is visszaesett. Sokaknak ezzel lett szimpatikus, hogy egy emberibb, esendőbb, családközpontúbb arcát látták (mert időközben megnősült és apa is lett). Ami természetesen nem azt mondom, hogy szükségszerűen kamu vagy megjátszott volt, csak ugyanúgy, ahogy a kezdeti vicceskedős énje, ez is legfeljebb egy felső réteg volt a belső izzása felett, mert nem titkoltan továbbra is két célja maradt mindettől függetlenül: Rafa és Roger kedveltségét elérni, és Roger GS-rekordját megdönteni.
Szóval nagyjából most tartunk ott, hogy megint nagyon nyerésben van, a szívcsakradobálós énjét picit letekerte, és próbálja a gerillaharcos énjével szinkronba hozni. Talán azt már felismerte, hogy nem fogják ugyanúgy szeretni, mint a másik kettőt, és ez nem is feltétlenül az ő hibája, hanem a 10-15 évvel ezelőtt már kialakult helyzet miatt van. Illetve, talán azt ismerte fel, hogy egy esélye maradt, hogy megnyerje magának a közönség egy jelentékeny részét: ha megdönti Roger rekordját. Hogy valóban így lesz-e, valóban szeretni fogják-e annyira vagy jobban, mint a másik kettőt, azt persze nem lehet tudni, de már idén is nyilatkozta, hogy ez a rekorddöntés lebeg a szeme előtt.
