Oldal: 1 / 1

Keke Rosberg, a Repülő Finn

Elküldve: 2014.04.29. 23:48
Szerző: vollebak
Úgy gondoltam, hogy nyitok egy topikot a másik örök kedvencemnek, Keke Rosbergnek, a nyolcvanas évek félelmet nem ismerő, harcias és kemény vagányának.

Nagyon sokan tévesen úgy vélik, hogy az ő címe valahogy nem megérdemelt, szerencsés, stb. Összeszedtem a saját érveimet azzal kapcsolatban, miért tévedés így gondolni és miért került a legjobb helyre az 1982-es év világbajnoki címe.

Leírom akkor, hogy én hogyan látom azt az évet. Vegyük sorra a riválisokat:

Pironi: Hibázott Long Beachben, kipördült a hatodik körben. Hibázott megint Kanadában, amikor lefullasztotta a motorját a rajtrácson (élete végéig emésztette magát Paletti ebből adodó halála miatt), aztán a tartalékautójával nagyon gyenge futamot ment, hátrafelé lépegetett a mezőnyben. Emellett bármennyire is rossz ezt kimondani, a karrierje végét jelentő hockenheimi balesete is a saját hibája volt. A körülményeknek nem megfelelő óvatossággal hajtott az esőben, nem látta Prostot és belerohant. Elkerülhető baleset volt, nem műszaki hiba okozta, hanem ő hibázott. Plusz esetében azt se feledjük, hogy a legnagyobb kihívást jelentő csapaton belüli rivalizálás számára Belgiumtól megszűnt Villeneuve halálával. Vagyis, hat futamon keresztül papíron a legerősebb csomagban ülve dominálhatott, amiből ötször dobogóra is állt - ez minimum kompenzál azért, hogy Rosberg öt futammal többet mehetett az év végén - sőt. Ha Villeneuve életben van, akkor egyrészt pontokat vehetnek el egymástól, másrészt mindkettejük hibázásra hajlamosságát megnövelte volna a házicsata.

Villeneuve: Négy futamot teljesített az évben, de hozta azt, amit én mindig is tartottam róla. Rendkívül gyors, de hibázásra nagyon hajlamos, nem konzisztens versenyző volt, ezért kissé túlértékelt az utókor által. A négy futamából kettőn hibázott: Rióban kipördült, Long Beachben pedig a nagy igyekezetében, hogy megfogja Rosberget, cask a szerencséjén múlt, hogy nem falnak ment, amikor elnézte a féktávot a hajtűkanyarban, hanem volt helye megfordulni. Később a Ferrari szárnymegoldása miatt kizárták, de ettől függetlenül is Rosberg a jóval gyengébb Williamsében ülve is fair csatában győzte le! Itt is kegyetlenül hangozhat, de ki kell mondani: saját maga is felelős a tragikus haláláért, ezt a közeli barátja, Prost is megerősítette! Tombolt Imola miatt és nem volt hajlandó lecsillapodni. Ilyen érzelmi állapotban tényleg életveszély autóba ülni - magára és másokra is nézve. Emiatt a lobbanékonysága és hibázásra hajlamos versenyzése és a Pironival való acsargása miatt én egyáltalán nem osztom azt a közkeletű nézetet, hogy mindenképpen címet nyert volna. Semmi garancia nincs erre.

Watson: Nagyon gyengén ment Zandvoortban, körhátránnyal csak kilencedik lett minden technikai hiba nélkül. Az a Lauda, akinél egész évben job volt Wattie, pedig bejött simán negyediknek. Brands Hatchben megpördült, amikor előtte akadt össze Jarier és Osella és nemtudta rendesen elkerülni őket. A detroiti győzelme látványos volt, azonban sosem jön össze, ha Rosbergnek nincs problémája a benzinadagolással - emiatt hozott a finnen pár kör alatt 13 másodpercet és esett vissza Rosberg a vezető helyről és végzett csak negyedikként. Jó évet teljesített Watson, a legmeglepőbb az volt, hogy simán elverte Laudát. De összehasonlítva azzal, hogy milyen csomag jutott neki és milyen Rosbergnek, (a McLaren mind aerót, mint a motorját tekintve job volt a Williamsnél) Rosberg végezte a jobb munkát.

Prost: hibázott Long Beachben, Monacóban, kipördült Zolderben, és nagyon gyengén teljesített Brands Hatchben. 10 ponttal kapott ki, és bár megbízhatatlan volt a Renault, ha ezen a négy versenyen jobban teljesít, garantáltan bajnok (csak Monacóban eldobott 9 biztos pontot).

Lauda: ütközött Rióban, nagyot hibázott Detroitban, gyalázatosan gyengén ment Franciaországban. Peches is volt, de emiatt a hibái miatt nem vehette fel a versenyt Rosberg konzisztens teljesítményével - sőt, ahogy írtam, még Watson is elverte.

Arnoux: hibát hibára halmozott, szinte nem is kéne megemlíteni őt, mint vb-esélyest. Ütközött Rióban, ütközött Long Beachen, kipördült Monacóban, egész hétvégén gyalázatosan ment Detroitban (Prost pole-t szerzett, míg ő a 15-ik helyre kvalifikált és 3 kört kapott a verseny végére), kipördült Montréalban, kipördült Zandvoortban, ütközött Brands Hatchben ... Örülhetett, hogy a Renault nem rúgta ki év közben.

Piquet: alapvetően jobb csomaggal rendelkezett ő is a turbós Brabhamjével, mint Rosberg. Ugyanolyan bogus okokból, mint Rosberg a második helyet, vesztett egy győzelmet Rióban. De hibázott ő is rendesen: Kyalamiban kipördült, Long Beachben szintén és ütközött Hockenheimben (bár inkább Salazar hibája volt az eset, de Piquet is lehetett volna óvatosabb, plane, hogy vezette a versenyt!). Csalódást keltő volt a detroiti szereplése is, hogy képtelen volt kvalifikálni. Igaz, motorgondokkal küzködött, de még Ecclestone szerint is ennek ellenére is lehetséges lett volna a kvalifikáció.

És akkor Rosberg, a szerintem joggal megérdemelt világbajnok.

Az évre jellemző, hogy már a paradés riói futama alatt többször elmondta Walker és Hunt is, hogy végre a tehetségéhez mérten kapott egy valamirevaló autót (a Fittipaldikhoz képest még a szívómotoros, ötödik erő Williams is az volt). Tehát nem a semmiből jött journeymanről van szó. Azon a futamon végig kergette Piquet-t és Villeneuve-öt egy olyan autóval, aminek semmi keresnivalója nem volt az élen és életében másodszor vezette versenyen.

Az év további részében is látható volt Rosberg három nagy erőssége: az extrém meleg körülmények rendkívül jól tolerálása, az utcai pályákon való kivételes teljesítménye (Monacóban ugyan hibázott, de minimális volt és az egyetlen botlása az évben, viszont Long Beachen brillírozott, megszívatta Villeneuve-öt és végigelőzgetve jött fel a második helyre, Detroitban pedig csak a már említett benzinadagoló akadozása miatt nem nyert, pedig parádésan vezetett), valamint az erőn felüli kvalifikációs teljesítménye.

Kyalamiban rögtön elverte az első Williamses kvaliján a csapatnál harmadik évét megkezdő, amúgy is nagyyzerű Reutemannt, Laudát és Watsont. Rióban harmadiknak indult, leverte Arnoux-t, Laudát, Piquet-t, Pironit és Watsont az edzésen. Long Beachen Pironit és Watsont, Belgiumban szintén harmadiknak kvalizott, leverve Laudát, Pironit, Piquet-t és Watsont. Monacóban Laudát, Watsont és Piquet-t előzte meg és hatodiknak indult, Detroitban ismét harmadik, Pironi, Lauda, Arnoux és Watson előtt. Brands Hatchben parades pole-t szerzett, az egész évben ő volt az egyetlen, aki erre képes volt nem turbós autóval! Ausztriában ismét legyőzte mindkét McLarent az edzésen, akárcsak Monzában, Las Vegasban pedig a két McLaren mellett megint legyőzte Piquet-t is szombaton.

Összesen hétszer sikerült dobogót szereznie, többet, mint bárkinek a mezőnyből. Brands Hatchben kuplunghiba miatt nem tudott elrajtolni a felvezetőkörre, a Williams szerelőinek kellett őt betolniuk, hogy elinduljon alatta az autó. Így, a rajtrács legvégéről rajtolva is fantasztikusan vezetett, amíg versenyben volt - az első kör végére már nyolc helyet jött fel, a 15-ik körre már a hatodik volt! Aztán a teszteletlen, prototípus Goodyear keverék túl hamar fogyott el az első kerekeken (ezt Williamsék is megerősítették, hogy nem Rosberg taposta túlőket!) és a gyújtáshibás motorja végleg véget vetett a versenyének. Nem kérdés, hogy ha az élről rajtol, akkor a győzelemért megy. Maga Rosberg is úgy érezte, hogy az a futamgyőzelem kicsúszott a kezéből, pedig ő sosem az a fajta volt, aki a levegőbe mondogatott nagyokat ok nélkül. Ausztriában is parádésan hajtott, fél tizeden múlt, hogy a futamot de Angelis nyerte és nem ő.

Dijonban pedig végre megszerezte élete első, nagyon is régóta megérdemelt győzelmét, ráadásul a hazai közönsége előtt hajtó Prostot erőből legyőzve! Hihetetlen teljesítmény volt, hogy a nyolcadik helyről rajtolva sorban előzgetve a többieket (Laudát, Patresét, Piquet-t, Arnoux-t) végül utolérte a második körtől végig vezető Prostot és az utolsó körben meg is előzte. Azaz, az utolsó kör lett volna, ha a slendrián versenyszervezők nem számolják el a köröket és nem kell még egy plusz kört megtennie Prost előtt a kopott gumijain, gyengébb motorjával. Nemcsak utolérte Prostot, de még tartania is kellett plusz egy körig, amikor már normál esetben nyernie kellett volna. Óriási győzelem volt.

Mindent összevetve, nüanszokon múlt, hogy nem négy győzelemmel (Detroit, Brands Hatch, Zeltweg, Dijon) és kilenc dobogóval zárja azt az évet egy, a három turbós csapat autóinál cirka 120-140 lóerővel gyengébb autóban ülve, ami Head szerint alapvetően egy győzelemre sem volt elég, hát még az egyéni címre! Patrick Head 1981 végén nem rajongott Williams ötletéért, hogy Jones helyére a finnt hozzák, nem is volt túl kedves Kekével sokáig. De év végére a teljesítményével Keke egy életre lenyűgözte, ez szerintem sokat elárul. Ahogy ő fogalmazott, ha "Keke vérszagot érzett, vagyis egy jó dobogós helyezés esélyét, akkor onnantól fogva képes volt kvalifikációs köröket futni a teljes versenytáv végéig - rendkívül élvezetes volt nézni őt".

Én tehát így látom azt az évet. A cím a legkevesebbet hibázó, legjobb egyéni teljesítményt nyújtó, legtöbbet előző és az autója határait edzésen és versenyeken is folyamatosan túlteljesítő Rosberghez került.

Végezetül pedig itt egy kis összeállítás a harcias finnről azoknak, akik esetleg csak évkönyvekből ismerik a nevét. Rendkívüli, hogy mire volt képes még jóval erősebb autók ellen is.


Re: Keke Rosberg, a Repülő Finn

Elküldve: 2014.04.30. 01:35
Szerző: trutya
aki látta anno (vagy utólag) azt az évet, egyszerűen nem is mondhatja, hogy érdemtelenül nyert.
egy 4-5. leggyorsabb autóval, a kiegyensúlyozottsága miatt is, lett vb. ráadásul 6 ponttól ugye meg is fosztották...

így az évet végignézve, én abszolút nem vitatom el tőle a vb-címet.

(azért Dijonban inkább Prost gumijai fogytak el szerintem, abban az utolsó utáni körben (ez nekem mondjuk újdonság volt) elég sokat rávert Prostra-amellett, hogy előtte is elég erősen közeledett rá.)
ja, és kihagytad Zoldert, ahol a hibájával maga dobott el egy győzelmet Watsonnal szemben...

jó kis év volt nagyon, változatos és izgalmas versenyekkel.

Re: Keke Rosberg, a Repülő Finn

Elküldve: 2014.04.30. 03:25
Szerző: vollebak
trutya írta:aki látta anno (vagy utólag) azt az évet, egyszerűen nem is mondhatja, hogy érdemtelenül nyert.
egy 4-5. leggyorsabb autóval, a kiegyensúlyozottsága miatt is, lett vb. ráadásul 6 ponttól ugye meg is fosztották...

így az évet végignézve, én abszolút nem vitatom el tőle a vb-címet.

(azért Dijonban inkább Prost gumijai fogytak el szerintem, abban az utolsó utáni körben (ez nekem mondjuk újdonság volt) elég sokat rávert Prostra-amellett, hogy előtte is elég erősen közeledett rá.)
ja, és kihagytad Zoldert, ahol a hibájával maga dobott el egy győzelmet Watsonnal szemben...

jó kis év volt nagyon, változatos és izgalmas versenyekkel.
Zolderről azt írta a könyvében, hogy muszáj volt ott megpróbálnia még a sikán előtt leköröznie Surert, mert Wattie annyival gyorsabb volt az egyenesekben, hogy mindenképpen megfogta volna a célig. Az egyetlen esélye az volt, ha Surer a sikánban közé és Wattie közé kerül, akkor talán lett volna némi esélye még tartani a McLarent maga mögött, különben kizárt. Ezért próbálta meg azt a lehetetlenül rövid féktávot a kopott gumijain - nem jött be. Emiatt nem is lamentált afelett a futam felett túl sokat, Brands Hatch és Detroit sokkal jobban bosszantották, hogy nem lettek meg - na meg ahogy mondod, a riói hat pont mínusz. Teljes joggal mutatott rá, hogy ugyanilyen víztartályos technikai megoldással szerzett győzelmet nem vettek el például Jonestól Las Vegasban az előző évben, vagy ugyanígy mentek a McLarenek 1982-ben Long Beachben és őket sem szankcionálták. Már csak emiatt sem volt fair az a diszkvalifikáció, de hát mikor volt utoljára konzisztens a döntéseivel az FIA ...