Hallgatom az új Iron Maident. Hát, nem tudom. Az előző lemezük minden pillanatát élveztem, de ez eddig nagy csalódás. Állatira vártam, és nem mondhatom rá, hogy rossz (ezek a csávók nem tudnak rossz dolgokat csinálni), de ennyi év várakozás után valahogy sokkal jobbat vártam.
Már az utolsó előtti szám szól, mindjárt végigment a 81 perces album, és a már korábban megjelent Strategón kívül semmire nem kaptam fel a fejem eddig, hogy ez igen, ezt odatették. A szokásos panelek, de most valahogy ötlettelenül összerakva. Megy a galoppozás, Bruce danolászik a szokásos szirénázós stílusában, valahogy ez a mindent átható középtempó sem fogott meg. A Senjutsunál jellegtelenebb, döcögősebb nyitódalt nagyon régen hallottam albumon, pláne tőlük.
Még azért adok neki esélyt, de a The Book of Souls az első perctől az utolsóig lekötött, és oda sem figyeltem másra, amíg szólt. Most meg ebédet főztem, dolgozom, és nem érzem úgy, hogy de le kéne ülnöm kagylózni, mert akkora lemez ez, hogy kilóg a szpotifájról. Háttérméjden